Edzések

Thor beavatás - The Recruit

Ezt a bevezető kurzust azok számára hoztuk létre, akik az edzéstervezésben és eszközeink használatában kevés jártassággal bírnak. Célunk az erőfejlesztés, a testtudat, koordináció és a kondíció javítása. A résztvevők két hónap alatt elsajátítják az eszközök biztonságos használatát, valamint bepillantást nyernek az edzéstervezésbe is, annak érdekében, hogy a későbbiekben önállóan, saját edzéstervet is összeállíthassanak.

Az óratípusainkon résztvevő atléták állapotfelmérésen eshetnek át, igényük szerint. Ez a fejlődés záloga, mert ezzel kiszűrhetőek az esetleges gyengeségek, egyoldalúságok, és a fejlődés is megbízható viszonyszámokban mérhető.

Mindezt változatosan, a fokozatosság elve alapján, sok ismétléssel és gyakorlással, kontrollált felmérésekkel valósítjuk meg. A Thor Beavatást éppen ezért nem csak teljesen kezdőknek javasoljuk, teljesítése a közösség minden tagjának ajánlott.

A kurzus keretét Dan John Intervention programja alkotja. Az elmélet gerince, hogy öt (plusz egy) alapvető mozgásra bontjuk a gyakorlatokat, az alábbiak szerint:

  • Push (nyomás/tolás)
  • Carry (cipelés)
  • Hinge (törzsemelés)
  • Squat (guggolás)
  • Pull (húzás)

A felosztás korántsem új keletű, hiszen már Arisztotelész is hasonló mozgáscsoportokban gondolkodva alkotta meg a fizikai erő definícióját:

„Az erő az a képesség, amellyel tetszés szerint mozgathatunk valamit. A mozgatás pedig szükségszerűen húzás vagy taszítás, emelés vagy lenyomás, vagy összeszorítás, és az erős ember ezek mindegyikében vagy valamelyikében jeles.„
(Arisztotelész, Rétorika 1361b)

A program az egyes mozgásokat mintázat, lassú mozgás, szimmetria, explozív mozgás sorozatokra osztja fel. Az eszközök és a velük végezhető gyakorlatok helyes kivitelezésének megtanítása a könnyebbtől a nehezebb irányában történik. A kurzus minden órája a következő elemekre bomlik: koordináció, mobilitás, gyakorlattanulás, erőfejlesztés és metabolikus felpörgetés.

Hozz magaddal folyadékot és törülközőt, eddz lapos talpú cipőben vagy mezítláb.

Órarend...

RECRUIT – ROOKIE COURSE

This introductory course was created for those who have little or no experience in training programming and in the use of the functional gym tools and equipment. Our goal is to improve strength, body awareness, coordination and condition. Within two months, the participants will learn the safe use of the functional equipment and gain insights into the training programming so that, later on they can individually create their own workout plans.

The programme includes a condition check and mobility check before the trainee enters the world of Thor. This is necessary, because it can detect the possible weaknesses or  one-sidedness.

All of this is done based on the principle of graduation, with many repetitions and exercises, with controlled surveys from time to time. THOR ROOKIE COURSE is not only recommended for beginners, it is recommended to everyone.

The course is based on Dan John’s Intervention programme. which consists of separating the exercises to five main groups. These five groups indicate the five basic movements, which are: PUSH, CARRY, HINGE, SQUAT, PULL.

The programme divides each movement into sequences, like slow motion, symmetry, and explosive motion. 

Every class of the course has five parts, which are the following: coordination, mobility, learning exercise, strength development and metabolic spin.

Bring something to drink and towel, and Yourself in a flat-footed shoe or barefootly.