Hírek

Bakai Levente

2016.02.22
Már több mint két és fél éve erősíti csapatunkat Bakai Levente FMT coach, beavatás, önvédelem és közelharc edző.

Hogyan kezdted a pályafutásodat?


Csak a szokásos...  gyermekkorom óta sportolok szöveg … ezt már mindenki ismeri.

De az, amit én az edzőimtől, tanáraimtól tanultam, és láttam az az igazán fontos. Külön is megemlíteném Cseh Tamást és Kiss Csabát, akik segítettek elindulni az edzői pályán, felnézek rájuk és utat mutatnak, ha szükségem van rá. Márpedig, mindenki életében kell, hogy legyen olyanok, akikhez vissza tud menni egy-egy jó szóért, tanácsért. Nem feledkezhetek meg arról a rengeteg emberről, akik kezdetben csak edzőtársaim voltak, aztán a barátaim lettek az edzőtáborok alatt, vagy azon kívül a csapatépítő rendezvényeken, vagy akár egy könnyed edzés utáni beszélgetésen egy bambi mellett. Valahogy így indult…


Mióta tartasz edzéseket?

2010-ben kezdtem önvédelemi edzéseket tartani Pécsett, még abban az évben Budapestre költöztem, és folytattam az edzősködést, hobbi szinten. 2013 óta szerettem volna a Thor csapat tagja lenni, de ahhoz a Thor FMT képzésen kellett megmutatnom, hogy én vagyok az akit kerestek.
A Thor hangulata és a szellemisége fogott meg először, tetszett, hogy nagyon magasra teszik a lécet szakmailag és nincs lehetősége senkinek bekerülni az utcáról. Véleményem szerint ezt a szakmát csak szívvel és teljes odaadással lehet csinálni. Ha ez nincs meg benned a vendégeid érezni fogják, és elmennek. Én nagyon szeretem átadni a tudásomat, hiszen az csak akkor ér valamit, ha megosztjuk másokkal.

 

Mi jellemzi az edzéseidet?


Nem szabad elfelejteni, hogy a Thor Beavatásra alapvetően nem profi sportolók járnak. Sőt! Olyanok, akiket meg kell tanítani helyesen mozogni. De ez nem jelenti azt, hogy meg kell maradni a középszernél. Mondván „neked az is elég lesz”. A lehető legtöbbet kell kihozni az emberekből ésszerű határokon belül. Élethosszig edzünk és nem csak egy-egy eseményre. Viszont ha nem teszel meg mindent azért, hogy fejlődésed maximális legyen, hogy fogsz elszámolni magaddal? Kényelmes az átlagosnak lenni, de akkor minek csinálod, és miért posztolod? Ha már elkezded, csináld rendesen, hozd ki magadból a legtöbbet.  Feladni vagy lötyögős edzésre járni mindig lehet, de a pici tüske ott marad, ami szét fog feszíteni… Vannak kiemelkedő eredményei a tanítványaidnak? A Thor edzői gárda által felállított erő és állóképességi sztenderdeket követjük. Külön megemlíteném két kedves tanítványomat, Almási Dorottyát és Varga Timit, akik a 10 perces négyütemű fekvőtámasz teszten 178 illetve 175 ismétlést csináltak meg. Általánosságban elmondható, hogy a hölgyek többsége egy év alatt eljut a saját súlyos húzódzkodásig legalább egy ismétlésben. A tolódzkodásról nem is beszélve, ahol már plusz súlyt is használnak.  Az uraknál elemelésben már a legtöbben túl vannak a testsúlyuk másfélszeresén és közel már a testsúly kétszeres.


Mik a céljaid a jövőre nézve?

A személyes céljaim között rövid távon a második diplomám megszerzése, illetve az összes FMT 2 képzési modul sikeres teljesítése szerepel, később az FMT 3, szeretnék én is a THOR okatatói csapatába kerülni, és a szakmát szakembereknek tanítani. Nagyon tetszik a Thor életpálya program, melyben Tanos Bálint igazi példakép.
Az edzésen pedig azt szeretném továbbra is látni az embereim arcán, hogy örömmel és jókedvvel mennek ki a teremből, mert tudják, hogy ma sem öncélú bohóckodás volt, hanem mindennek megvan a helye és értelme, tettek azért, hogy jobbak legyenek.

Hogyan lehet csatlakozni az óráidhoz?

Facebook-on vagy a Thor Gym-ben személyesen

Partnereink

All You Can Move Webfejlesztés: DropBy Digital