Hírek

Bemutatkoznak edzőképzésünk hallgatói

2018.06.29
Az FMT Level I-es képzésen résztvevő hallgatókkal ismerkedhettek meg. A sort indítsuk Németh Orsival.

Szia Orsi, köszönöm, hogy időt szántál erre a beszélgetésre!

Szia, én köszönöm, már nagyon vártam!

Csapjunk is bele, kezdjük az elejénél. Miként kerültél kapcsolatba a sporttal?

Húú, hát általában a különböző küzdősportoknak, harcművészeteknek hódoltam. Általános iskolás koromban kezdtem neki a kung fu-nak édesapám unszolására. Aztán, miután leérettségiztem aikidora váltottam. Tettem egy kis kitérőt a capoeira világába, de végül, 2008-ban találtam rá az igazi szerelemre, a brazil jiu-jitsura. Ezt azóta is versenyszerűen csinálom, kiegészítve egy kis Thor-féle funkcionális edzéssel (Orsi jó ideje oszlopos tagja a Valhalla csapatnak).

Akkor nem érdemes kötekedni veled. Főleg, hogy ha jól tudom, fekete öves vagy.

Haha, igen, jól tudod. De nem vagyok agresszív típus, nem kell tőlem félni.

Milyen céllal jelentkeztél az edzőképzésünkre?

Elsősorban a tanulás, majd a tanultak oktatása a célom. Később, nagy álmom válna valóra, ha saját termet nyithatnék, ahol funkcionális órák és brazil jiu-jitsu órák is megtalálhatók lennének a repertoárban.

Na, meg szakmailag a legjobb tanításban szerettem volna részesülni, így egyértelmű volt a Thor. Nem elfogultságból mondom, hanem tapasztalom és nap, mint nap látom, hogy ez valóban valami értékes dolog.

További terveidről mesélsz egy picit?

Hát, első körben az FMT kurzust szeretném sikeresen elvégezni. Ezen felül sosem szeretném abbahagyni az önképzést. Sport, táplálkozás, idegen nyelvek tanulása, na meg az elmaradhatatlan BJJ (brazil jiu-jitsu – a szerk.) szerepelnek a terveim közt.

Úgy látom, hogy nem unatkozol, és betábláztad magadat jó előre.

Igen-igen, és még nem fejeztem be!

Sporteredményeket tekintve mit lehet rólad tudni?

Jitsuban tizenháromszoros magyar bajnoknak és kétszeres Európa bajnoknak mondhatom magam. Európai szintű versenyről van még egy ezüst és egy bronzérmem.

És gyanítom, ez nem minden… További sikerekben gazdag sportkarriert, és eredményes FMT-t kívánok!

Köszönöm!

Partnereink

All You Can Move Webfejlesztés: DropBy Digital