Hírek

Fenyvesi Péter bemutatkozása

2018.07.18
Sorozatunkban az FMT Level I.-es funkcionális edzőképzésen résztvevő hallgatókkal ismerkedhettek meg. Ki, miért választotta ezt az utat, milyen célokkal vágtak bele? Ahány hallgató, annyi történt, s persze épp annyi féle cél is vezérli őket.

 

 

Szia Péter, köszönöm, hogy van öt perced most erre a kis interjúra. Bele is kezdenék egyből, miért sportolsz?

Szia! A munkám (katona – a szerk.) tizennyolc éve megköveteli hogy jó fizikai állapotban legyek. Így a sport lassan két évtizede szerves része az életemnek.

 

Sport, kicsit részletesebben?

Testépítéssel indultam (mint, ahogy sokan), saját testsúlyos edzéssel folytattam, volt egy kis crossfit is, jelenleg pedig az erőemelésre szánom a mozgással töltött időt.

 

Értem. Sportolni szeretsz, azt tudom, de mi vitt rá arra hogy edzőképzésre jelentkezz, majd a későbbiekben talán tréner legyél? Valami személyes motiváció kell, hogy legyen.

Valahol mindig is érdekelt ez a vonal, de mostanra jutottam el odáig, hogy megfogalmazódjon bennem: szeretnék edzuéseket tartani, nem is akárhol, hanem a lakóhelyemen, és ehhez bizony kell egy képesítés, tudás és bizonyítvány. Szeretném olyan szinten megtanulni a gyakorlatokat (köztük a személyes kedvenceimet is), hogy azokat bátran, sérülésmentesen és precízen taníthassam meg mindenkinek

 

De jól hangzik. Miért éppen a Thor FMT?

Keresgéltem, és a Thor Academy oldalán akadtam erre az FMT képzésre. Elolvastam. Tetszett a tematikája, láttam benne fantáziát és profizmust.

 

Célok?

Rövid távú célom, hogy a képzés sikeres elvégzése, ismeretek gyűjtése és egy pár lelkes ember meggyőzése hogy rám bízzák fizikai fejlődésük irányítását. Hosszú távú célom, hogy népszerűsítsem a lakhelyemen a sportot, az edzést.

 

Sok sikert kívánunk ehhez!

 

Amennyiben a te érdeklődésed is felkeltette a funkcionális edzőképzés, akkor januárban te is bővítheted a tudásod! Részleteket IDE KATTINTVA olvashatsz!

Partnereink

All You Can Move Webfejlesztés: DropBy Digital