Hírek

Galba Zsolt: „Itt megtanítjuk az alapokat, ettől nagy a Thor Gym”

2014.06.02
A Thor Gym alapítójaként és a terem edzőjeként Galba Zsoltot senkinek sem kell bemutatni. A bölcsészből lett erőfétisiszta edzővel beszélgettünk. Megosztotta velünk gondolatait, kicsit magáról is beszélt és a terem is szóba került. Elmondta, miért nagyszerű dolog a Thor Beavatás és az arra épülő edzésrendszer.

Zsolt fő területe az erőfejlesztés, az edzéselmélet és edzéstervezés, valamint a sporttörténet. Úgy véli, legnagyobb erénye a sokoldalúság. Saját edzéseiben és vendégeinél egyaránt alkalmazza a saját testsúlyos edzés, a kettlebell és a rúd szentháromságát, de a TRX-szel és a kézi súlyzóval is nehéz zavarba hozni. Újabban az indian club használata és a strongman gyakorlatok elsajátítása felé kacsintgat. Fontosnak tartja a folyamatos önképzést és az élethosszig való tanulást.

Zsolti 17 éves kora óta foglalkozik testedzéssel, kisebb kihagyásai ugyan voltak, de mindig visszatalált az edzőterembe:

„Gyerekkorom óta foglalkoztat a testedzés. Rendszeresen jártam „gyúrni.” Voltak kisebb hullámvölgyek, kihagyások, de mindig újrakezdtem. Elkezdtem kísérletezni magamon. Rendszer szemléletben edzettem. Az erőfejlesztés fogott meg, minimális izolációval összetett gyakorlatok mentén haladva dolgoztam egész testes edzésekkel. Elég hosszú idő telt el mire a guggolástól elérkeztem a deadlifthez, mert nem értettem hozzá, de sikerült megtanulnom egy súlyemelő edző segítségével. Ekkor már elég furcsán is néztek rám a pinceteremben. Nem nagyon értették az emberek, hogy mit csinálok.”

Fejlődése a továbbiakban is töretlen volt, de hamarosan megtörtént az igazi változás Zsolt életében:

„Az egyetem alatt jött az áttörés, a kettlebell. Tanos Bálint barátom, egyetemi és jelenlegi edzőkollégám segített hozzá a kettlebell megismeréséhez, hiszen első, 24 kilós bell-emhez is általa jutottam hozzá. Megerősödtem, máshogy lettem erős. Közben folytattam az edzőtermi edzést, de a kettlebell egyre nagyobb szerepet kapott az edzéseim során. Ezt követően pedig már csak egy ugrás volt a saját testsúlyos gyakorlatok elsajátítása. Éreztem, hogy meg kell a gimnasztikában is erősödnöm, jelentem sikerült. Ma már egész jól megy”

De miért és hogyan lett egy bölcsészből az erőfejlesztés megszállott edzője? Zsolt a bölcsész hivatását gyakorolta. Ösztöndíjas ókorász volt, de a váltás mellett döntött.

„Változtatnom kellett, így hozta az élet. Továbbra is foglalkoztatott az erőfejlesztés, sokakkal edzettem együtt, többeknek is programoztam, vezettem az edzéseit, végigkísértem a fejlődésüket. A rutin szempontjából ez sokat jelentett. Néhány éve indítottam egy blogot, confidence and power címen. Remek kis közösséget sikerült magam köré toboroznom. Úgy gondoltam, hogy érdekelni fogja az embereket a gondolatiságom az edzéselmélet és a filozófia irányából érkezve. Edzéseket dokumentáltunk, később pedig teoretikus cikkeket kezdtem írni. Az életem részévé vált az írás, ahogy az edzés is, már nagyon régen. Azután jött egy lehetőség. Nagyon örülök, hogy annak az ütőképes stábnak az egyik résztvevője lehettem, akik létrehozták a Thor Gym-et. Izgalmas időszak volt, az azóta eltelt idő pedig bennünket igazol.”

A Thor Gym Zsolt szerint egy hiánypótló jelenség, hiszen rendszerre épülő funkcionális edzés meglehetősen ritka jelenség Budapesten. Zsoltinak meggyőződése, hogy a Thor nagy előnye abban áll, hogy olyan szakmai felügyeletet kapnak a vendégek, ami fehér hollónak számít a több eszközzel machináló funkcionális edzés világában. Végtére is ez lenne a Thor Beavatás és az arra épülő rendszer lényege. Zsolt részt vett az említett többlépcsős kurzusrendszer kialakításában, ami véleménye szerint főleg Tanos Bálint érdeme.

Zsolt úgy látja, hogy az átlagembereknek szükségük van a Thor Beavatásra, hiszen számukra ismeretlen eszközökkel és módszerek szerint kell dolgozniuk az edzéseken:

„A terem megnyitásakor nagy dilemmánk volt, hogy legyen-e open gym vagy nem. Végül az open gym mellett döntöttünk. Tudtuk, hogy az eszközök széles repertoárja még nem annyira ismert, elfogadott a nagyközönség számára. Szakmailag tarthatatlan, hogy ha nem fogjuk meg az emberek kezét. Kitaláltuk, hogy két hónap alatt megtanítjuk az alapokat, így jött létre a Thor Beavatás kurzus. Itt az alapgyakorlatokat elsajátításán van a hangsúly. Saját testsúllyal guggolni, tolódzkodni, húzódzkodni. Az a cél, hogy vendégeink biztonságosan használhassák a kettlebellt, a rudat, a TRX-et, legalább az alapvető gyakorlatokban. Ennek eredményességét méri az immár szokássá vált vizsga, ahol vendégeink számot adnak tudásukról.

Már ez is durva testkompozíció változást eredményez, de főleg a technikai tudás megszerzésén van a hangsúly a többi egyelőre nem cél, csupán üdvös mellékhatás. A beavatás sikere után úgy alakult, hogy az emberek többnyire nem akarnak egyedül edzeni, továbblépnek egy haladóbb vonalon.  A kezdőknek szóló beavatás csak az első lépés, hierarchikusan erre épül az Athletic Body kurzusa. A teremben három edző dolgozik ebben a rendszerben. Tanos Bálint, Wittmann Zsolt és jómagam. Mindhárom ember más, különböző prioritásokkal. Mindenki nagyon jó valamiben, de mindhárman más gyakorlatokat, más eszközöket szeretünk. Én szeretem a saját testsúlyos gyakorlatokat, de jól értek eszközökhöz is, mint a barbell vagy a kettlebell. Minőségi dolgot hoztunk létre, hogy megtámogassuk a kezdőket.„

Zsolt szerint a Thor Gym igazi ereje a rendszerben rejlik. Van felépített edzésterv, az egyik edzésre épül a másik. Az edzések fel vannak építve, nem ad-hoc módon dolgozunk tanítványainkkal. Tananyag van, valahonnan valahová juttatjuk el a vendégeket, segítünk nekik céljaik megvalósításában. Az egyes edzések, mint egy kirakós darabjai, kerek egészet alkotnak, egymásra épülnek. Szigorú progresszióval dolgozunk, megtervezetten, mérésekkel. Ez az, amitől hatékony és minőségi e többlépcsős edzésrendszer.

Természetesen mindez fokozottan érvényes az Athletic Body középhaladó, illetve az UST (Tanos Bálint), a Thor Power (Wittmann Zsolt), és az OldSchool (Galba Zsolt) nevű haladó edzésekre is. A kezdők a beavatáson bevésik az alapokat, az Athletic Body kurzusa ezt elmélyíti és folytatódik a megkezdett munka, a haladó kurzusokon pedig jöhetnek az igazi finomságok.

Az edzők egyénisége már a Thor Beavatás során is különbséget tesz az edzések között, ahogy az Athletic Body-n is:

„Komplex képességfejlesztés történik az Athletic Body-n, de ezt is másként fogjuk fel. Természetesen a keretek ugyanazok, az elvek azonosak, mert máshogy ez nem működne. Én például invertált testhelyzeteket vezetek fel, kicsit eltérőek is a prioritások nálam. Kettlebell-es komplexekkel dolgozunk négy hétig, aztán pedig a barbell kerül előtérbe. Az OldSchool kurzusomon pedig már hathetes ciklikus edzésterv alapján dolgoznak a srácok. Most például izomtömeg növelő edzésprogram szerint edzenek. Elég jól haladnak, erősek és ügyesek. Hathetente váltunk. Erő-állóképességi, majd erőfejlesztő ciklusok következnek az edzéstervükben. „

A reggeli Thor Beavatás, Athletic Body és OldSchool programokat Zsolti vezeti. Ha szeretnél változtatni az életeden és eredményesen edzeni, érdekel Zsolti valamelyik kurzusa, vagy személyi edzés, akkor jelentkezz e-mailben az info@thorgym.hu címen, keresd Galba Zsoltot délelőtt személyesen a teremben, vagy telefonon, a +36 (70) 542-70-70-es számon.

Pintarics Balázs

Partnereink

All You Can Move Webfejlesztés: DropBy Digital