Hírek

Hétköznapi hősök: Hajnal Ildikó példaértékű teljesítménye

2014.07.07
Népszerű rovatunkat folytatva, újabb hétköznapi hőssel találkoztunk a Thor Gymben. Hajnal Ildikó több mint egy éve jár a terembe edzeni. A csipkelődő humorú Ildikót nyílván senkinek sem kell bemutatni, hiszen mindennapos a jelenléte az edzőteremben. Motivációról, életmódról és célokról beszélgettünk.

Ildikó története igazán egyedi, ahogyan minden emberé az: „26 évesen egy rosszul sikerült fotó miatt döntöttem el, hogy változtatni akarok és lefogyok. Soha nem érdekelt a súlyom. Nem foglalkoztatott. De az a fotó mindent megváltoztatott. Az elhatározásom sikeres volt, hiszen rövid időn belül közel 30 kilogramm súlyfeleslegtől szabadultam meg. Persze a testemen látszott, hogy nem sporttal fogytam le. Ezért kezdtem el sportolni. Bármilyen meglepő, de izmosodni, erősödni szerettem volna. Az évek során számtalan sportot és edzésmódszert kipróbáltam. Az életem részévé vált a rendszeres sportolás, amely mások szemében talán túlzottnak is tűnhet.”

A most 39 éves Ildikó a nyitás után szinte azonnal meglátogatta termünket, amely szinte magához láncolta. Elmondása szerint a közösség és látásmód, amit a terem képvisel, az ragadta magával. Heti három-négy alkalommal is biztosan edz egy jót, de nem szigorú menetrend szerint. „Szívesen járok edzeni akár heti négyszer is, de nincs kőbe vésve a heti terv. Ha esetleg egy-egy napon nincs kedvem edzeni, akkor majd bepótolom máskor.” – mondta Ildikó.

Kezdetekben az open gym lehetőségét választotta, de az edzésmódszerek és gyakorlatok iránti információ szomjúsága rendre kérdésekre sarkalták, amelyekkel saját elmondása szerint többnyire Tanos Bálintot és Wittmann Zsoltot „idegesítette”. Addig-addig kérdezett, míg elkezdett Wittmann Zsolt Power Builder Training System óráira járni és csatlakozott edzőnk csoportjához.

A választás tökéletesnek bizonyult, hiszen Ildikó teljesítménye és fizikai állapota is ugrásszerűen fejlődődött: „Zsolt már az első alkalommal, amikor látott, elmondta, hogy rengeteg korrekcióra van szükség a fizikai állapotom javításához. A rotátorköpenyem például olyan szinten be volt gyulladva, hogy a karomat hátrafelé (és keresztben előre) alig tudtam megmozdítani. Ennél a pontnál kapcsolódott be Zsolt.  Az ő tudása és persze az én „csak azért is” megcsinálom hozzáállásom által jutottunk el oda, ahol most tartok.”

Hol is tartasz most? – kérdeztem Ildikót (a szerk.)

„A húzódzkodás, fej fölé nyomás, kettlebell snatch és tökéletes fekvőtámaszok világa már nem egy ismeretlen terület a számomra. Korábban ezeket a gyakorlatokat egyszerűen nem tudtam megcsinálni. Rengeteg munkát és figyelmet fordítottunk a lapocka közti izmok erősítésére, mobilizálására és aktiválására szolgáló gyakorlatokra. „- zárta gondolatait Ildikó.

Ildi véleménye szerint a Thor Gym különleges szellemisége is valahol pontosan ebben rejlik: „Közhelyes lehet, de kiemelkedő az edzők szakmai tudása és nagyon otthonos a légkör is. Az eszközpark szintén fontos és rendben is van a teremben. Változatos edzések vannak. Egyenletesen, arányosan lehet fejlődni, hiszen mi egy-egy mozgásláncot erősítünk, így mindig az a rész fog fejlődni, ami gyenge. Például a Deadlift. Lehet, hogy erős az alsó testrész hátsó lánca, de ha nincs törzserőd, akkor első körben az fog megerősödni. Ellenben egy "átlagos" teremben a gépek "átka" az izolációs erősítés, amivel akár meglehetősen aránytalan testalkatot is kaphatunk."

Ildikón egyébként látszik, hogy nem csak hobbiként érdekli a testedzés. A Thor Functional Movement Trainer képzésre ugyanis Ő is jelentkezett. Természetesen megkérdeztük, vajon szeretne-e edzőként dolgozni a későbbiekben: „Első sorban a tudásvágy miatt jelentkeztem a terem első képzésére. Szeretnék még többet megtudni arról, hogy mit miért csinálok edzés közben. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy például gyerekszülés után nem biztos, hogy visszavesznek a korábbi munkahelyemre. Ezért a jövőmre is gondolva, azt mondom, nem elképzelhetetlen, hogy edző leszek valamikor.”

Partnereink

All You Can Move Webfejlesztés: DropBy Digital