Hírek

Második Physiotherapy for athletes

2017.03.22
Következő PT for Athletes Április 8.  „A munkámhoz szükséges ismeretek bővítése miatt jelentkeztem. Amit kaptam eddig, az több volt annál, amit reméltem.”

Napok múlva vége a PT első sorozatának. Két hónappal ezelőtt kezdte Bácskai Kata első gyógytorna témájú szemináriumát.  Azóta eltelt 3 alkalom, levontuk a tanulságokat és kitaláltuk a második felvonás menetrendjét. Következő PT for Athletes Április 8. 

Jól összeszokott csapat érkezett a harmadik szemináriumra. A kemény mag (16 fő) már a legeleje óta minden második vasárnap megjelenik a Thor-ban kényelmes edzőruhában, hogy Katát hallgatva még többet tanulhasson. Kigurítva a kényelmes polifomokat 10:00-kor már kezdődhet is a szeminárium. Edzők, versenyzők, szabadidő sportolók, a Thor minden szintje képviselte magát a szemináriumon.

Az első szeminárium után minden résztvevőnek kiküldtünk egy kérdőívet, mert véleményük nagyon fontos a számunkra. Szép számmal visszaérkezett irományok tanúsága szerint mindenki megtalálta számítását.

 „A munkámhoz szükséges ismeretek bővítése miatt jelentkeztem. Amit kaptam eddig, az több volt annál, amit reméltem.”

„A vállfájdalmam elmúlását és a mobilitásának helyreállítását vártam és kaptam.”

Katát is megkérdeztük, hogy élte meg az első felvonást, min kell változtatni vagy javítani a jövőben.

„Az Én részemről pozitív volt az első felvonás. Vannak kisebb technikai problémák, ami az előadásokat illeti, de a következő felvonásra igyekszem javítani rajtuk. A résztvevők jelezték, hogy jó volna ha kapnának egy handout-ot, így könnyebb lenne a jegyzetelés...illetve az a tapasztalat, hogy célszerűbb volna, ha végig járjanák mind a 4et, mert aki közben csatlakozik sokszor nem érti, hogy miről is van szó...

Nagy örömmel jelentjük be, hogy a sok pozitívumnak köszönhetően, már csak 3 hét és jön a következő a PT, a II. felvonás. A részletekről lentebb olvashattok:

Április 8. szombaton indul a szemináriumsorozat (kivételesen szombaton, a többi alkalom vasárnap lesz 10:00-ás kezdettel). A szemináriumsorozat ára 20.000.- amely mind a négy alkalomra belépést biztosít.  

Jelentkezni az info@thorgym.hu címen tudtok. A tárgy mezőbe írd be: PT II., illetve küld el számunkra neved és email címed.  

PT for Athletes szemináriumra a végleges jelentkezés feltétele a részvételi díj befizetése, mely történhet bármely THOR GYM recepcióján kp-ben vagy átutalással a 10104105-67898700-01004000 bankszámlára (megjegyzés rovatba a neved és a PT szavakat írd). Részvételi díj 20.000.- forint. A szabad helyek feltöltése a befizetések sorrendjében történik, ezért kérlek, rendezd minél előbb a díjat, hogy ne maradj le a szemináriumról. Befizetésed után egyből visszaigazolási emailt fogsz kapni.

Szemináriumunk 4 részből áll, amely a következő témákat érinti:

PT for Athletes I.: Core izmok és csípő tesztelése és korrekciós gyakorlatok alkalmazása    Április 8. szombat     

PT for Athletes II.: Nyak, váll tesztelése és korrekciós gyakorlatok alkalmazása          

Április 23. vasárnap              

PT for Athletes III.:Térd és boka tesztelése és korrekciós gyakorlatok alkalmazása                  

Május 14. vasárnap   

PT for Athletes IV.: Korábban előforduló sérülések edzése.         

Május 28. vasárnap                                          

 

Partnereink

All You Can Move Webfejlesztés: DropBy Digital