Hírek

Nagy Rékával Beszélgettünk!

2016.09.13
Újbudai termünkben Nagy Réka girja versenyzővel, a Thor család edzőjével beszélgettünk. Közel egy hete indult az őszi Thor Beavatás, Réka is ezzel a programmal indult anno nálunk, azóta nincs megállás, mára már Világbajnoki ezüstérmes girja versenyző és ezt a tudást nap mint nap tovább is adja az edzőteremben. Beszélgettünk a kezdetekről, magánéletről ezen kívül Réka üzent a Beavatáson részvevőkne


Mesélj magadról, mivel foglalkoztál mielőtt megfertőződtél?

Eredeti szakmámat tekintve idegenforgalmi közgazdász vagyok, 7 évig a rendezvényszervezés területén dolgoztam. Egy idő után éreztem, hogy ez a szakma nem túl „emberbarát”, így az utolsó 1,5 évemet már arra fordítottam, hogy szakmát váltsak.

Ki vagy mi indított el a sport vonalon illetve milyen mozgásformákat próbáltál ki korábban?

Édesapám testnevelő tanárként indított el a sport világába, pici gyermekkorom óta mozgok, sok mindent kipróbáltam. Ebből a legtöbb időt a röplabdára fordítottam, majd az iskolák végeztével elkezdtem járni különféle edzőtermekbe pl. aerobic órákra (ez annyira nem ment) illetve a klasszikus gyúrást is kipróbáltam. Ebben nem igazán találtam meg magam. Mindig szerettem túrázni, evezni, barlangászni, imádok a szabadban csavarogni, de a hétköznapokban is hiányzott a rendszeres mozgás.

Nem titok, te a tökéletes Thor modell megtestesítője vagy. Hiszen úgy válltál mára a terem egyik legsikeresebb sportolójává, hogy az alapoktól kezdve mindent itt sajátítottál el. Minek köszönhető, hogy annak idején jelentkeztél a Thor Beavatásra?

Nagyjából 3 éve találtam rá a Thor Gymre egy kolléganőm segítségével. Akkor már elkezdett itthon is hangzatos lenni a funkcionális edzés szópár, így nem volt kérdés, hogy megnézzem magamnak azt a bizonyos Beavatás kurzust. Az akkori célom (a kerek fenék mellett ) az volt, hogy erős legyek. Ciki volt hogy egyszer nem tudtam magam kihúzni egy barlangból.



Mi az amit kaptál a Thortól?

Amellett, hogy az edzéseket nagyon élveztem, (mert imádok meghalni), és amellett, hogy elértem eredeti célom, megismertem egy tucat olyan embert, akikkel azóta is baráti kapcsolatban vagyunk. Pár hónap után már együtt jártunk külön órákra (a Kazinczy utcában sok jó sörözőt találni ). Mivel a csoportokban mindig ugyanazokkal az emberekkel találkozol, nagyon könnyen kialakult ez a fajta kötődés, ami hatalmas segítség az edzésben is, illetve tök jó hasonló érdeklődésű emberekkel bandázni. Egy kis család alakult ki. Ezt nagyban elősegítik a közösségi programok, versenyek, amik a többi csoporttal is összekötnek.

Hogyan jött a girja és a versenyzés? Mára már azt is elmondhatod magadról, hogy te adod tovább a megszerzett tudást, régóta vágytál erre?

Mivel kitartóan jártam edzeni, idő közben kiderült, hogy van némi tehetségem a girja sporthoz (kettlebell versenysport), melyre edzőm, Tanos Bálint hívta föl a figyelmem. Segítségével elkezdtem belemélyedni ennek a sportnak a rejtelmeibe, és egy idő után azon kaptam magam, hogy versenyzem. Sőt, még egy világbajnoki ezüstérmet is sikerült szereznem. Innentől nem volt megállás, folyamatosan készülünk a következő megmérettetésekre. Ezzel egy időben rájöttem, hogy nekem nem is a rendezvényszervezés a megfelelő kenyér, sporttal szeretnék foglalkozni, én is edző szeretnék lenni. Rengeteg félelmem volt, de belevágtam. Egész életemben bántam volna, ha nem próbálom meg. Így egy évvel ezelőtt az álmok valóra váltak, minden erőfeszítés meghozta gyümölcsét, hobbiból szerelem, szerelemből hívatás lett.

Mit üzennél azoknak akik most kezdik a Beavatást?

Saját történetemből azt üzenném minden beavatásra jelentkezőnek, hogy ha meg se próbálja, nem ad neki esélyt, én nem küzdi végig ezt a rövidke, de tartalmas nyolc hetet, akkor lehet, hogy élete végéig bánni fogja.

Partnereink

All You Can Move Webfejlesztés: DropBy Digital