Hírek

Szentes Balázs a közösségről

2018.03.27
A héten minden nap találkozhattok egy edzőnkkel, akik a páratlan Thor közösségről, az outdoor programokkal kapcsolatos élményekről és tervekről nyilatkoznak. Folytatjuk a sorozatot.

Szia Balázs! 2017-ben te lettél az év edzője, amiben egyértelműen szerepet játszott, hogy páratlan és nagyszerű közösséget sikerült építened.

Fontos, hogy a csapatunk ne csak a teremben, hanem azon falai kívül is épüljön. Hogy emberileg is egyre jobban megismerjük egymást, ezzel is erősítve a csapatszellemet. Ha egy közösséget szeretnénk építeni, tudnunk kell, hogy számíthatunk egymásra, akár az edzések keretein belül, akár a hétköznapokban. A Thor Gym-ben igyekszünk ezt a szellemiséget képviselni, hogy ne csak egy legyünk a sok közül, hanem aki betér hozzánk lássa, egy csapat vagyunk és ekképpen éljük életünk. Ehhez fontos, hogy megteremtsük azokat az élményeket, melyek teret engednek egymás személyiségének megismerésére.

 

Nem teher néha a kötődés, ami óhatatlanul is kialakul?

Dehogy! Az előzőekben említett dolgok miatt mélyebb, baráti kapcsolatok tudjanak kialakulni. Ahogy azt már tudjátok, több összekovácsoló programot is szervezünk az év során, a rövidebb sörözéseken keresztül, a hétvégét felölelő Spartan Training Camp-en át. Most is készülünk a 6órás challenge-re, ami nagyszerű programnak ígérkezik, s amire várunk mindenkit szeretettel! Ám személy szerint nekem a vadvízi evezések tetszettek a legjobban eddig.

 

Mitől különleges ez a program?

Kiszabadulni a város zajából és egy szép környezetben, izgalmas kalandon át élvezni egymás társaságát. Nem csak a hullámok között eltöltött idő, hanem a közös reggelik, esti beszélgetések és bulik is megadják a víkend varázsát. Megannyi szép vagy akár vicces emlék tör elő belőlem, ha visszagondolok rá. Például arra, mikor az evezések közötti aktív pihenésként jókat hülyülve röplabdáztunk, vagy éppen sziklákról ugráltunk a hideg vízbe, mikor egyszer-egyszer megálltunk a raftokkal és kajakokkal.

 

Nemsokára újra átélheted mindezt.

Már tűkön ülve várom most is, hogy ismét egy-két napra hátrahagyjuk a mókuskereket és átadjuk magunkat a szórakozásnak. Tudom, hogy a sportértéke mellett ez egy remek lehetőség megint, hogy a csapat tagjait közelebb hozza egymáshoz, és megannyi jó emlékkel, élménnyel térünk majd haza. Legyen mit mesélni majd a későbbiekben…

Partnereink

All You Can Move Webfejlesztés: DropBy Digital