Hírek

THOR FMT III. - Simon Petra

2015.08.17
A következő másfél hétben bemutatjuk a Thor FMT képzésre járó edzőjelölteket. Közülük kerül majd ki az a két tréner, akik a Thor Gym második, zuglói edzőtermében a szakmai munkát elindíthatják.

 

Simon Petra

Hogy kerültél annak idején a sport közelébe?

Általános iskolában sok atlétika versenyen vettem részt, én is az osztályom képviselője között lehettem, aztán az atletizálást tovább folytattam egészen gimis koromig. Miután egyetemre kerültem, belekóstoltam a kondis edzésbe, amely eleinte nagy motiváció volt számomra, hisz kezdőként hamar láttam a fejlődést. Mellette még hobbi szinten futottam, de aztán egy idő után már éreztem, hogy lépnem kell. Ekkor jött a funkcionális edzés.


Hogy jött az edzősködés ötlete?

Mivel a TF-re járok, így egyértelműen a sport közelében képzelem a jövőmet. A gyakorlati órák is tetszettek, illetve nagy motiváció, hogy többször az edzőteremben odajöttek hozzám lányok és megkértek, hogy segítsek nekik. Ezek alapján talán hiteles is lehetek. Úszásoktatással foglalkoztam fél évet, de persze az teljesen más műfaj, már csak azért is, mert kicsikről volt szó.

Jó érzéssel tölt el, ha bárki hozzám fordul, mert remélhetőleg bízik abban, hogy segíteni tudok neki, de még felemelőbb lenne, ha a céljai eléréséhez tudnék hozzájárulni, és pozitív visszajelzéseket kapnék apró átalakulásukról. Mindig is szerettem emberekkel foglalkozni, nagyon lelkiismeretes vagyok, így mindent megteszek azért, hogy nekik jó legyen. Persze, egy kemény edzés után, nem biztos, hogy ezt fogják gondolni...


Miért az FMT választottad?

Teljesen véletlenül találtam rá erre a képzésre. Mivel én is Újbudán lakom, ezért ebben a körzetben álltam neki edzőtermet keresgélni a neten, és az első találat, amit kidobott, a Thor Gym volt. Már a terem weblapja is megnyerő volt számomra, és láttam, hogy nyáron indulnak új beavatás csoportok, azonnal le is csaptam rá. Tovább böngészve a honlapot nagy örömömre megtaláltam, hogy van lehetőség edzőképzésre is, de sajnos nem voltam elég gyors, másnap olvastam a hírt, hogy már nincs szabad hely. Teljesen elkeseredtem, de gondoltam miért ne, egy próbát megér, hátha szorítanak nekem egy helyet. Egyből hívtalak titeket, és közöltétek, hogy éppen akkor mondta vissza valaki családi okok miatt. Remélem ez egy jel volt, hogy tényleg itt a helyem.


Mik a terveid, céljaid?

Már régóta tervben van az edzői képesítés megszerzése, először a személyi edzőin gondolkoztam, lévén hogy 3 évet töltöttem el abban a közegben, de aztán rá kellett jönnöm, hogy nem sok kihívás van benne. Hobbimból adódóan, ami a festés, rajzolás, szeretek kreatív lenni, egyénileg alkotni, és bízom benne, hogy ezt, az edzéseken is tudom hasznosítani.


Hogy tetszik a képzés?

A képzésről eddig csak pozitív véleménnyel tudok szolgálni, rengetek hasznos tudást kapunk, még így is, hogy sokunknak van végzettsége ezen a területen. Leginkább az tetszik, hogy nem az általános tudásra fektettek nagy hangsúlyt, amelyet bármilyen képzésen megkaphatunk, hanem gyakorlati-interaktív képzés folyik, valamint saját tapasztalataitokat is megosztjátok velünk, és segítetek elindulni ezen az úton.


Amennyiben te is szeretnél Funkciónális edző lenni, akkor itt a lehetőség, részletek: itt

Partnereink

All You Can Move Webfejlesztés: DropBy Digital