Hírek

Üstökös lendületben

2019.06.26
FMT Level I. funkcionális edzőképzésünk hallgatóinak bemutatását Kiss Rebekával folytatjuk. Olvasd el, mi az ő célja és útja.

 

Rebeka az utolsó pillanatokban jelentkezett a képzésre. Véletlenszerűen bukkant ránk, de nem sokat vacillált, hiszen épp ilyen lehetőséget keresett a meglévő képzettség mellé. De inkább nyilatkozzon ő arról, hogy miként alakult eddig az élete, s mik a tervei:

Mikor kezdődött a kapcsolatod a sporttal?

Tizennégy éves korom óta sportolok hobbiszerűen. Mindigis örökmozgó ember voltam, de igazából 2014-ben tudatosult bennem, hogy az életem a sport. Ekkor léptem be először az edzőterem ajtaján.

 

Ezt követően céltudatosan ezen az úton haladtál?

Igen, edzői végzettségemet 2018-ban szereztem meg az IFBB-nél, ezután elkezdtem személyi edzőként dolgozni egy edzőteremben.

 

Miért kezdted el az FMT képzést?

Azért jelentkeztem erre a képzésre, mert minnél több tapasztalatot szereztem a hagyományos konditermi edzést illetően, annál jobban kezdtem érezni, hogy számomra és a vendégköröm számára is kevésnek bizonyulnak ezek a fajta edzések. 

 

Akkor egyértelmúen a tudástárad bővítése a célod?

Pontosan! Szeretnék többet tudni a funkcionális edzésről, hogy alkalmazni tudjam a munkám során. Illetve a csoportos óraadás is nagyon szimpatikusnak tűnik számomra. Úgy tapasztalom, hogy az emberek sokszor szívesebben sportolnak közösségben, mintsem egyedül.

 

Miért döntöttél azonnal az FMT mellett, amikor hallottál róla?

Azért esett az FMT-re a választásom, mert nagyon sok képzést megnéztem és ennél az egy kurzusnál volt felsorolva az a tananyag, ami jóval részletesebb, mint bármelyik másik funkcionális edzőképzésen. Ami hiánycikk a képzési piacon.

 

Az első hétvégéket követően mi a véleményed? Azt kaptad, amit vártál?

Már az eddigi tapasztalataim alapján is lényegesen többet kapok, mint amire számítottam. Úgy gondolom, hogy jól döntöttem, hogy ide jelentkeztem. Tanos Bálint kivételes tudású szakember. Az első képzési hétvégét követően nehéz volt felocsúdni abból az állapotból, hogy tapasztalthattuk a többiekkel: bőven van mit tanuljunk a szakmáról...

 

Mik a további céljaid?

A jövőképemet illetően, mindenképp szeretnék a sporttal tovább foglalkozni. Szeretnék csoportos órákat is tartani és szeretném hogy minél több emberhez jusson el általam a testmozgás fontossága és szeretete. 

 

Sok sikert kívánunk!

 

Amennyiben felkeltette érdeklődésed az FMT LEVEL I. funkcionális edzőképzés, akkor a részletekért kattints ide.

 

Partnereink

All You Can Move Webfejlesztés: DropBy Digital